Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Két arany egyéniben, csapatban két bronzérem a diák II-es OB vasárnapi napján!

A szombati diák II-es országos bajnokságot egy jóval idősebb korosztály bajnoksága követte, hiszen vasárnap a felnőtt szabadfogású férfiak és nők küzdhettek meg a bajnoki címekért. A szépszámú közönség három olimpiai kvótásunkat, Sastin Mariannát, Németh Zsanettet és Veréb Istvánt is láthatták birkózni, valamint régi nagymotorosok tudását is megcsodálhatták, szőnyegre lépett ugyanis többek között az Eb-bronzérmes Wöller Gergő és az olimpiai harmadik Hatos Gábor is. A színvonalas megmérettetések mellett a kadetok második rangsorversenyét is lebonyolították az újpesti jégcsarnokban, ahol a teljes magyar mezőny francia, szerb, norvég, szlovén, horvát és szlovák birkózókkal mérhette fel tudását. Csepeli örömmel zárult a vasárnap, hiszen kiosztásra került a 2015. évi felntőt NB I-es csapatbajnokság serlege is, ami hosszú tárgyalásokat követően az ESMTK-tól a Csepeli BC csapatához került.

Nehéz lett volna már a szombati versenyt űberelni, de az újpestieknek sikerült, amihez persze a sűrű mezőny is kellett, akik vasárnap ugyancsak négy szőnyegen küzdhettek a jobbnál jobb eredményekért. A felnőtt férfiaknál 94-en, a hölgyeknél 34-en, míg a kadet lányoknál 62-en képviseltették magukat. Az érdeklődők rengeteg izgalmas küzdelmet láthattak, de az igazán nagy összecsapásokra a döntőkig kellett várni. Egy-egy súlycsoportban minimális különbségek születtek, volt, ahol az utolsó másodpercekig kiélezett volt a küzdelem és volt, ahol két másodperccel a vége előtt dőlt el a bajnoki cím sorsa.

Riói kvótásaink közül végül csak a szombathelyi nehézsúlyú, Ligeti Dániel maradt távol a küzdelmektől, hiszen kisebb térdsérüléssel szenved, így nem kockáztatott. A nők versenyében azonban Sastin Marianna és Németh Zsanett, míg a férfiaknál Veréb István ezúttal egy súlycsoporttal feljebb magabiztos birkózással tudott diadalmaskodni.

A férfiak között kiosztott nyolc bajnoki aranyérem közül hármat-hármat a Haladás VSE és a Csepeli BC csapata nyert meg, míg a maradék kettőn a Kanizsai BSE és a Vasas SC birkózói osztoztak meg. A szakág csapatpontversenyében végül 46 ponttal a csepeliek zártak az élen, bár Gulyás Zsombor 74 kilogrammos ezüstérme kérdésessé vált, hiszen a farkasok Eb-ötödik helyezettje nem jelent meg az ünnepélyes eredményhirdetésen, ezért utólagos kivizsgálásra kerül majd az ügy.

Ugyancsak nyolc ararnyérem kelt el a női küzdelmek során is, amiből a házigazda UTE és a Vasas SC kettőt-kettőt tudhatott magáénak, míg egy-egy bajnoki cím jutott Zalaegerszegre, Érdre, Csepelre és Pesterzsébetre, a csapatpontversenyben azonban a Dél-Zselic SE állhatott a dobogó tetejére, hiszen három ezüsttel, egy bronzzal és egy negyedik helyezéssel 22 pontot értek el a fővárosban.

A felnőtt szabadfogású országos bajnokság győztesei:
57 kg: Egyed Balázs (Kanizsai BSE)
61 kg: Molnár József (Csepeli BC)
65 kg: Wöller Gergő (Vasas SC)
70 kg: Lukács Norbert (Csepeli BC)
74 kg: Ligeti Richárd (Haladás VSE)
86 kg: Hatos Gábor (Haladás VSE)
97 kg: Veréb István (Csepeli BC)
125 kg: Csercsics Richárd (Haladás VSE)

Csapatpontverseny:
1. Csepeli BC
2. Vasas SC
3. ESMTK

A felnőtt szabadfogású férfi országos bajnokság teljes eredménylistáit és részleteit ITT lehet megtekinteni!


A felnőtt női országos bajnokság győztesei:
48 kg: Kőrösi Kitti (Zalaegerszegi BSE)
53 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus)
55 kg: Barka Emese (Csepeli BC)
58 kg: Vilhelm Viktória (UTE)
60 kg: Sleisz Gabriella (ESMTK)
63 kg: Sastin Marianna (Vasas SC)
69 kg: Wilson Vanessa (Vasas SC)
75 kg: Németh Zsanett (UTE)

Csapatpontverseny:
1. Dél-Zselic SE
2. Vasas SC
3. UTE

A felnőtt szabadfogású női országos bajnokság teljes eredménylistáit és részleteit ITT lehet megtekinteni!


A kadet női rangsorverseny győztesei:
38 kg: Faragó Vivien (Földesi SE)
46 kg: Molnár Nikolett (Csepeli BC)
49 kg: Miliiere Félicie (francia)
52 kg: Bognár Erika (Kecskeméti TE)
56 kg: Szél Anna (Orosházi SBK)
60 kg: Németh Anna (Dorogi NC)
65 kg: Elekes Emese (ESMTK)
70 kg: Dacher Kendra (francia)
78 kg: Vajó Bernadett (FTC)

Csapatpontverseny:
1. Franciaország
2. FTC
3. UTE

A nemzetközi kadet női rangsorverseny teljes eredménylistáit és részleteit ITT lehet megtekinteni!

A versenyen közreműködő bírók: Pál Szabolcs (elnök), Tóth János, Tombor Csaba, Weisz György, Lőrik Zsombor, Szűcs András, Csánó Zsófia, Csík Annamária, Major Sándor, Máté Gábor, Lukács Imre, Bárdosi Sándor, Szabó Bence, Lagzi Kovács Zsolt, Fék Szabolcs (versenyiroda), Tollár Dániel (versenyiroda).

(forrás: birkozoszov.hu)

Képek

UTE Karate Szakosztály képei című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41